Re
Vége lett életem első vizsgaidőszakának és már kezdek belerázódni az újabb fél évbe, így hát úgy döntöttem vége a blog téli szünetének is:) lehet ennek örülni vagy közömbösen fogadni, ahogy tetszik…:) A “téli szünet” alatt elég sok hatás ért globálisan a világ által és egyénekre bontva is.Ismét rávezetett az élet, hogy a jó és rossz események általában egyensúlyban vannak.Ha valahol ad valamit, azt egy másik oldalon el fogja venni tőled vagy ha nem is azt, de valamitől biztosan megfoszt..Éppen próbálom megtanulni kezelni ezt a helyzetet.Gondolom a megoldás az, hogy azzal próbálok foglalkozni, hogy mit kaptunk és nem azon sajnálkozunk, ami nem jött össze.Kár, hogy nem olyan egyszerű ez, mint amilyen könnyen ki lehet találni. Találtam viszont egy több szempontból hasznos alternatívát is.A lényeg az agy lekötése, hogy ne legyen időm olyanokon gondolkodni, amin nincs értelme vagy ha lenne is időm addigra fáradt legyek és inkább aludjak.Ezt most elhatároztam, hogy megpróbálom kivitelezni.Az ‘i’-re a pontot egy tegnap esti nem éppen kellemes momentum tette fel.Nem fontos.Túl éltem.Nem kell aggódni miattam.Csak kidurrant egy lufi a kezeim között.Nem haragszom rá,biztos miattam volt.Már csak a fülem cseng.Remélem hamar elmúlik.A terv:”edzésbe dugom a fejem”.Valljuk be hasznosabb mintha homokba tenném..Szóval…kedd reggel 8-10-ig és 14-16-ig,szerda 8-10-ig,csütörtök 8-10-ig és péntek 16-20-ig edzés hétvégén meg verseny.Ennyi edzés talán védelmet nyújt a felesleges gondolatoktól és talán elég lesz az életmódom és saját magam pozitív irányú változásának eléréséhez.Köszönöm mindenkinek előre, aki ezekben bíztatni és segíteni fog.Hiszem, hogy sikerülni fog, mert sikerülnie kell, vagy így vagy úgy… vagy a momentum válik semmissé vagy az alternatívát sikerül megvalósítani..mert ez így szimmetrikus:P Éljenek sokáig az örök naívak!Talán van értelme…mit talán?BIZTOS!HISZEM!:)
